Ha magunk kezdünk ebünk tanításába, előtte érdemes néhány fontosabb dolgot megszívlelni. Kezdetben kiképzéskor, ha csak lehet, maradjunk négyszemközt kutyánkkal. A tanítást rendszerint a családtagok is zavarják, hiszen úgysem állják meg, hogy néha bele ne szóljanak a dologba, elvonva a kutya figyelmét. A "nebuló" figyelmét ilyenkor a külső környezettel se terheljük. Fontos, hogy a kutya gazdájára és annak akaratára tudjon figyelni. Más kutyák, emberek, közlekedési zajok elterelhetik figyelmét és zavarhatják a tanulást. Ha a kutya valamilyen nevelési vagy kiképzési feladatot már megtanult azt forgalmas helyen is gyakoroltathatjuk vele. Fontos, hogy a kutya utasításainkat bármilyen környezetben kövesse. Sem más ember, sem állat, sem közlekedési zajok ne térítsék el, ne vonják ki fegyelmező akaratunk alól.

Minden gyakorlatot, cselekedetet, amivel bizonyos nevelési célt akarunk elérni ugyanannak a vezényszónak a kíséretében kell kutyánknak tanítani. A kutya nem érti azt amit mondunk, arra reagál ahogy mondjuk. Ha rosszfát tett a tűzre, ami éppenséggel mókás dolog és azt mondjuk mosolyogva -ejnye te kis csirkefogó hát ezt nem szabad- akkor ebből a kutya semmilyen különösebb következtetést nem fog levonni pláne nem, hogy tilos dolgot tett. Ha pedig legközelebb is megcsinálja nem fogja érteni gazdája esetleges durva reakcióját. A lényeg a hanglejtés és a hangszín. A kutya igazából ebből következteti ki, hogy parancsról vagy tiltásról esetleg dicséretről van e szó. Egyes hangjeleket kiegészíthetünk bizonyos mozdulatjelekkel is. Ezek a kézjelek a vezényszavak közötti könnyebb eligazodást segítik elő. Fontos, hogy a kézmozdulatok a vezényszavakhoz hasonlóan mindig azonosak legyenek. Ha ezeket a kézjeleket következetesen és helyesen használjuk kutyánk hangjelzés nélkül is engedelmeskedhet nekünk. (Természetesen kézjeleket nem a behívásnál kell alkalmazni. Kezdetben próbálkozzunk az ül és a fekszik vezényszavak kézmozdulatokkal történő kiegészítésével.)